Az örökbefogadás intézménye az elmúlt évtizedekben drámai paradigmaváltáson ment keresztül, amelynek leglátványosabb eleme a zárt, titkos rendszerek felől a nyílt örökbefogadás felé történő elmozdulás. A huszadik század nagy részében az a nézet uralkodott, hogy a gyermek érdekeit az szolgálja a legjobban, ha a biológiai szülőkkel való minden kapcsolatot teljesen és visszavonhatatlanul elvágnak, az iratokat titkosítják, és a gyermek egy „tiszta lappal” kezdheti meg az életét az új családjában. Ez a megközelítés azonban sok esetben vezetett ahhoz, amit a pszichológiai szakirodalom „genealógiai zavarnak” nevez, ahol az örökbefogadottak felnőttként egy mély, megmagyarázhatatlan űrt éreztek az identitásukban. Erre a felismerésre reagálva a modern gyermekvédelmi irányelvek már azt szorgalmazzák, hogy amennyiben az a gyermek fizikai és érzelmi biztonságát nem veszélyezteti, a származási családdal való valamilyen szintű kapcsolat fenntartása kifejezetten előnyös. A nyílt örökbefogadás spektruma rendkívül széles: kezdődhet az évente egyszer váltott fényképektől és levelektől, egy közvetítő szervezet bevonásával, egészen a rendszeres, személyes találkozásokig, ahol az örökbefogadó szülők és a vér szerinti szülők egyfajta kiterjesztett családként működnek együtt.
Ennek a modellnek a működtetése természetesen komoly érzelmi érettséget és tiszta határok meghúzását igényli minden résztvevő részéről. Az örökbefogadó szülőknek gyakran meg kell küzdeniük a saját bizonytalanságaikkal és azzal a félelmükkel, hogy a biológiai szülő jelenléte esetleg csorbítja az ő szülői szerepüket vagy kötődésüket a gyermekhez. A kutatások azonban éppen az ellenkezőjét bizonyítják: azok az örökbefogadó szülők, akik támogatólag lépnek fel a nyitottság terén, erősebb és őszintébb kapcsolatot tudnak kiépíteni gyermekükkel, hiszen a gyermek érzi, hogy nincsenek tabutémák a családban. A vér szerinti szülők számára a nyílt örökbefogadás segít a gyászfolyamat feldolgozásában, hiszen megnyugodhatnak afelől, hogy a gyermekük biztonságban van és szépen fejlődik, ami jelentősen enyhíti a döntésüket kísérő bűntudatot és szorongást. A legnagyobb nyertes természetesen maga a gyermek, aki számára a saját élettörténete nem egy sötét, titkokkal teli folyosó, hanem egy transzparens narratíva. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint a nyílt örökbefogadás nem jelenti a szülői szerepek megkettőződését; a gyermek pontosan tudja, hogy kik azok, akik a mindennapi gondoskodást, a nevelést és a biztonságot nyújtják számára, miközben a biológiai gyökereinek ismerete teljessé teszi az önképét.
