Az asszisztált reprodukciós eljárások hagyományos protokolljai évtizedek óta a petefészkek intenzív hormonális stimulációjára épülnek, amelynek célja, hogy a természetes egyetlen petesejt helyett egyszerre több is megérjen a beavatkozás idejére. Bár ez a módszer kétségtelenül hatékony, az alkalmazott nagy dózisú gyógyszerek számos kellemetlen mellékhatással járhatnak, extrém esetekben pedig életveszélyes petefészek-túlstimulációs szindrómához vezethetnek. Az elmúlt időszak tudományos áttöréseinek köszönhetően egyre nagyobb figyelmet kap az in vitro maturáció, amelynek során az orvosok éretlen petesejteket nyernek ki a petefészekből, minimális hormonális előkészítés után, vagy akár teljesen természetes ciklusban. Ezeket az éretlen sejteket ezt követően a laboratóriumban, speciálisan összeállított tápoldatok és növekedési faktorok segítségével érlelik meg a megtermékenyítéshez szükséges állapotra. Ez a paradigmaváltás a gyógyszeres kezelés fókuszát a páciens testéről a laboratóriumi környezetre helyezi át, ami sokkal kíméletesebb és betegbarátabb megoldást kínál.
A legújabb európai és amerikai szakmai irányelvek már kifejezetten ajánlják ezt a technikát bizonyos betegcsoportok, például a policisztás ovárium szindrómában szenvedő nők számára, akiknél a hagyományos stimuláció különösen magas kockázatot jelent. A módszer talán legnagyobb jelentősége azonban az onkofertilitás területén mutatkozik meg. Amikor egy fiatal nőnél rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak, a kemoterápia vagy sugárkezelés megkezdése előtt gyakran csupán napok állnak rendelkezésre a termékenység megőrzésére. A hagyományos hormonális stimuláció heteket venne igénybe, ami késleltetné az életmentő rákellenes terápiát, ráadásul a magas ösztrogénszint bizonyos daganattípusoknál kifejezetten ellenjavallt. Az in vitro maturáció alkalmazásával azonban a szakemberek szinte azonnal, a ciklus bármely napján képesek petesejteket nyerni, amelyeket a laboratóriumban történő érlelés után sikeresen lefagyaszthatnak a későbbi családalapítás céljából.
Az embriológiai laboratóriumokban alkalmazott táptalajok folyamatos finomítása, a sejtek közötti kommunikációt segítő biokémiai jelátviteli útvonalak egyre mélyebb megértése és az optimális tenyésztési körülmények kialakítása mind hozzájárultak ahhoz, hogy az in vitro maturáció sikerességi rátája az elmúlt években jelentősen javuljon. Bár a technika még mindig komoly laboratóriumi szaktudást és precizitást igényel, a folyamatosan érkező pozitív klinikai eredmények afelé mutatnak, hogy a jövőben ez az eljárás a lombikbébi-kezelések egyik egyenrangú, alapvető formájává válhat. Azáltal, hogy a kutatók képessé válnak a petesejt érésének bonyolult folyamatát testen kívül, mesterséges körülmények között is biztonságosan reprodukálni, a meddőségi kezelések egy sokkal biztonságosabb, gyorsabb és pszichológiailag is könnyebben viselhető korszaka veheti kezdetét.
